BOK Angol Nyári Tábor
Ebben az évben június 29-tÅ‘l július 3-ig rendeztük meg a BOK (Baptista Oktatási Központ) táborunkat. Amerikából, Texasból érkezett hozzánk hat vendég tanár a helyi gyülekezetekbÅ‘l, akik saját költségükön utaztak ide azért, hogy átadják tudásukat és hirdessék az Evangéliumot. Nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, hatalmas bÅ‘röndökkel érkeztek, melyekben különbözÅ‘ segédanyagok, könyvek, cédék stb. voltak. A tanárok családoknál voltak elszállásolva, ahogy ismerjük a magyar vendégszeretetet, minimum két kilót hÃztak és sokat nevettek.
A táborban majdnem kilencven gyermek vett részt, Ãgy négy csoportba voltak beosztva koruk és angol nyelvtudásuk szerint. Minden csoporthoz tartozott egy texasi tanár, egy magyar angol tanár és egy magyaros kolléga, segÃtve a gördülékeny munkát. A Zöldliget Iskola tanárai közül 26-an önkénteskedtek az öt nap alatt. Köszönjük munkájukat!
A héten minden nap imádsággal kezdÅ‘dött. Ezt követte a dicsÅ‘Ãtés, melyen a gyerekek négy új angol keresztény dalt tanultak meg. Ezután tÃzórai volt, majd négy angol óra következett. Minden napra jutott egy bibliai történet, ezt dolgoztuk fel, majd elfogyasztottuk az ebédet, mely nagyon Ãzlett a vendégeinknek (nekünk is). A délután mindig gyorsan eltelt, tartalmas programok vártak minket: hajózás, kosarazás, sorversenyek, kézműveskedés, pantomim, fagyizás.
Az utolsó nap izgalommal és próbákkal telt. A szülÅ‘ket 15 órára hÃvtuk, hogy egy kis ÃzelÃtÅ‘t adjunk a héten tanultakból. A gyerekek elénekelték és eltáncolták a dicséreteket, majd Kovács Dániel iskolalelkész köszöntötte a szülÅ‘ket. Minden csoport bibliai szÃndarabbal és dallal is készült, melyet angolul adtak elÅ‘.
A gála legvégén a szülÅ‘k által hozott üdÃtÅ‘ket és süteményeket fogyasztottuk el. A tábor hangulata és szellemisége megmutatkozott a gyermekek magatartásán, az amerikai tanárokhoz való hozzáállásán. Köszönjük az Istenünknek ezt a csodálatos öt napot. JövÅ‘re találkozunk ugyanitt.
Fotógaléria
Szigeth Szilvia